Program

Összefoglaló

A Magyar Külügyi Intézet 2009 novemberében megkezdett konferencia-sorozata arra tesz kísérletet, hogy hozzájáruljon a magyar nemzeti érdek modern értelmezése, differenciált eszközöket és módszereket mozgósítani képes képviselete, valamint a jelenkor nemzetközi és európai feltételeinek megfelelő hatékony érvényesítése körüli dilemmák tisztázásához, a politikai gyakorlatban is hasznosítható megoldások kereséséhez.

A rendezvény-sorozat második része azon dilemmákat igyekszik körüljárni, amelyek a nemzetpolitika, a szomszédsági kapcsolatok, a regionális együttműködés és az európai integráció követelményeinek többdimenziós összefüggéseiben nem ritkán „Skylla és Charybdis” közötti kihívások elé állítják a magyar külpolitikát.

A rendszerváltozás óta a magyar külpolitika két alapkérdésre keresi a választ; az egyik az ország helyének biztosítása és megerősítése a nyugati intézményi struktúrákban, a másik a magyar állam és a magyar nemzet helyzetének egymással összefüggő definiálása közvetlen földrajzi környezetünkben. A magyar külpolitikai érdekérvényesítés szempontjából meghatározó fontosságú két vonulat közül az első esetben a hidegháború végével kibontakozódó geopolitikai trend által keltett történelmi „hátszél” kihasználása és az „európai építkezés” további menetéhez történő hozzájárulás, a másodikban pedig a sajátos nemzeti léthelyzetből fakadó útkeresés képezte és képezi a hangsúlyos mozzanatot. Ez utóbbi összefüggésben Magyarország és a szomszédos államok EU-tagsága sok tekintetben kedvező változásokat hozott, ám mindenre kiterjedő megoldást még nem eredményezett.

A magyar külpolitika - viták sorozatán keresztül is - intenzíven keresi az eszközöket és módozatokat a szomszédsági politika és a nemzetpolitika közötti többrétegű kapcsolat optimalizálására, mely egyenlet az uniós tagságból fakadó mozgástér sajátosságainak és a (kelet-) közép-európai regionális együttműködés esélyeinek szempontjaival egészül ki.

A kerekasztal-konferencián szintetizálni igyekszünk az elmúlt húsz év szomszédság- és nemzetpolitikájának tapasztalatait, különös figyelmet szentelve az EU-csatlakozási utáni helyzetnek, valamint a regionális politikának. Az eseményen a témában illetékes intézményi szereplők és tekintélyes szakértők részvételével számolunk.

Budapest, 2010. január 7.

Terényi János
igazgató



10.00-10.10

Bevezető

Terényi János, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója


10.10-10.30

Megnyitó (keynote) beszéd

Szabó Vilmos külügyi államtitkár


10.30-11.45

Stratégiai és elméleti alapvetések

Prőhle Gergely: A nemzeti- és szomszédságpolitikai dilemmák regionális és uniós vetületei


Törzsök Erika: Varratmentes Európa


Szarka László: Regionalizmus és identitáspolitika


Soós Edit: Regionalizmus és határ menti együttműködés



11.45-12.00

kávészünet

12.00- 13.30

A regionális, szomszédsági és nemzetpolitikát formáló intézményi szereplők kerekasztal vitája

Keynote:

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottsága elnöke


Résztvevők:

Tabajdi Csaba, EP képviselő
Gémesi Ferenc, szakállamtitkár, Miniszterelnöki Hivatal
Sárdi Péter, Országgyűlés Külügyi Hivatala vezetője
Gulyás András, nagykövet, a Köztársasági Elnök külpolitikai tanácsadója

moderátor: Terényi János, Kántor Zoltán, Magyar Külügyi Intézet


Témák:

1. - Két évtizeddel a rendszerváltozás után hogyan értékelhető a magyar külpolitika eredményessége a határon túli magyar közösségek törekvéseinek támogatásában? Milyen tanulságok vonhatók le az elmúlt 20 év nemzetpolitikai kezdeményezéseiből?

2. - Mennyiben befolyásolta a nemzetpolitikai törekvések hatékonyságát a mögötte meghúzódó belpolitikai konszenzus gyakori hiánya? Mennyire foglya a nemzetpolitika a belpolitikának?

3. - Hogyan és miben változott a kisebbségi kérdés nemzetközi képviselete Magyarország és egyes szomszédainak EU-s csatlakozása után? Milyen kihívások elé néz a magyar szomszédság- és nemzetpolitika a következő években? Hogyan hangolható össze a határon túli magyar kisebbségek támogatása a közép-európai országok közötti regionális együttműködés erősödő követelményével?




13.30
büféebéd



A Magyar Külügyi Intézet 2009 novemberében megkezdett konferencia-sorozatának második összejövetelén a meghívott szakértők a nemzetpolitika, a szomszédsági kapcsolat és a regionális együttműködés kérdéskörét vizsgálták az EU intézményrendszerén belül. A konferenciát dr. Terényi János, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója nyitotta meg.
     Szabó Vilmos külügyi államtitkár bevezető beszédében elmondta, hogy Magyarország hivatalos külpolitikájának irányelvei - kormányváltásoktól függetlenül - lényegében változatlanok maradtak 1990 óta. A jelenlegi magyar külpolitikai stratégia továbbra is az Antall-doktrína hármas prioritásrendszerén nyugszik. Ez az euroatlanti integráció elérését, a baráti együttműködésen alapuló szomszédságpolitika és a határon túli magyarság érdekvédelmét ellátó nemzetpolitika összhangba hozását, e célok közötti egyensúly kialakítását és fenntartását jelenti. E hármasság mára megváltozott: a magyar külpolitika egyik fő céljává az Európai Unión belüli hatékony érdekérvényesítés vált.
     Az államtitkár szerint a ’90-es évek szomszédságpolitikáját egy - viszonylag - feszültségektől mentes állapot jellemezte; Magyarország minden szomszédjának ugyanaz volt a célja, és abban is egyetértés mutatkozott, hogy megfelelő kisebbségpolitikára van szükség. Ez jelenleg az Unión belül nem elvárás. A magyar érvelés szerint a kisebbségi jogok az alapvető emberi jogok közé tartoznak, biztosításuk a csatlakozás alapvető követelménye.
     A rendszerváltás után a szomszédos államok és Magyarország az Unión belül is versenytársakká váltak, és a kisebbségpolitikán belül egy új irányzat jelent meg, mely - hazánkban is - a nemzetiségi jogok szűkítésében és erős nacionalista tendenciákban nyilvánult meg.
     Zárógondolatként Szabó Vilmos azt emelte ki, hogy szerinte Magyarország legfontosabb feladata a nemzeti egység megteremtése - az ország határain belül és kívül egyaránt.
E gondolatébresztő után Prőhle Gergely berlini nagykövet (volt kulturális államtitkár) a nemzeten belüli összefogás fontosságát hangsúlyozó európai példák említésével kezdte meg hozzászólását. A kisebbségek kérdésében elsősorban Svájcot és Németországot emelte ki. A svájci népet ún. akaratnemzetnek nevezte, amelyet minden ágazatban jól működő mechanizmus és összefogás jellemez, a nemzetiségi háttér fontossága nélkül. E rendszer eszményképként szolgált a rendszerváltó Magyarország számára, azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a példa követését az eltérő érdekek nem teszik lehetővé.
     Prőhle Gergely a rendszerváltás utáni időszak másik nagy kérdésének azt tekintette, hogy képes lesz-e Magyarország boldogulni a modernitás és az internacionalizmus dimenzióiban. Az utóbbi évek negatív változásának könyvelhető el, hogy a nemzetközi közösség nem érti a magyar törekvéseket, érdekeket; a megoldás a hatékony, közérthető érdekképviselet lenne.
     Végül a nagykövet kitért a Visegrádi Négyek helyzetére is. A köztük lévő viszonyt jelenleg az egységre való törekvés helyett a kisebbségi kérdések miatt kialakult széthúzás jellemzi. A V4-ek szempontjából nagy jelentőségű a Varsó-Budapest tengely, de Németország és Lengyelország kapcsolata is számottevő. A német érdek az, hogy a régióban minél előbb megteremtődjön az összhang, a béke és az egység. Az előadó szerint Németország az egyetlen nagyhatalom, amely megértést tanúsíthat Magyarország iránt, és támogathatja az ország törekvéseit, mivel számára sem ismeretlen a kisebbségvédelem problémaköre.
     Törzsök Erika szociológus a magyar nemzetpolitika lehetőségeit elemezte. Az államszocializmus időszaka után, a ’90-es években kísérlet történt a három történeti régió integrációjára. A térség egységesülésének folyamatát megkönnyítette az új tagállamok 2004-es csatlakozása, amely egy kevésbé megosztott Európai Uniót eredményezett és a versenyképességet is növelte. Ennek következtében 2004 után paradigmaváltás következett be a magyar nemzetpolitikában, és új elemként jelent meg a - nem etnikai alapú - fejlesztéspolitika is.
     A nemzetpolitika legfőbb céljainak tekinthető: a nyelvi és kulturális identitás megőrzése, az egymás felé forduló régiók kohéziójának erősítése minden aspektusban és a párhuzamosság racionalizálása (pl. infrastruktúra). Törzsök Erika úgy vélte, hogy a régiók etnicizálása helyett az etnikumok regionalizálására lenne igazán szükség.
     Ezek után a térségi revitalizáció különböző lehetőségeire tért ki az előadó, majd a különféle együttműködési formák (EGTC, ETE) előnyeit - mint pl. a konfliktuscsökkentés - mutatta be. Fontos kiemelni, hogy Magyarország 2007-ben, az elsők között csatlakozott az Európai Területi Együttműködési Csoportosuláshoz. A programba való belépés óta látványos eredményeket ért el, többek között, az Ung-Tisza-Túr-Sajó EGTC és a Bánát-Triplex Confinium EGTC.
     2007 óta az információ- és tudásátadás számít a legfontosabb feladatnak, mert a legnagyobb problémát az jelenti, hogy az érintett társadalmak eddig nem kaptak a témára vonatkozó, kellő mélységű tájékoztatást.
<     b>Szarka László „Regionalizmus és identitáspolitika” című előadását azzal kezdte, hogy a jelenlegi helyzetben el kellene dönteni, hogy mely irányt választja a magyar külpolitika, ám a megfelelő szakpolitika hiánya is égető probléma.
     Minden nemzetpolitikai cselekedet hátterében alapvetően a nemzetmentés áll - ezt mutatják az autonómiatörekvések és a státustörvény is. A határon túli „magyar világok” esetében is úgy gondolkodik az anyaország, hogy a megmentésükre van szükség.
     A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy Magyarországnak meg kell értenie, hogy a kinti magyar világokat a mai realitásoknak megfelelően kell kezelnie; abban azonban gyökeres változásra addig nem lehet számítani, amíg a magyar érdekek és törekvések nem válnak érthetővé a nemzetközi szereplők számára.
A konferencia e szakaszának záró előadását Soós Edit politológus tartotta, melynek középpontjában a határokon átnyúló együttműködések álltak.
     Megtudhattuk, hogy a szomszédos államok egymáshoz fűződő kapcsolatait az eltérő jogi és közigazgatási rendszerek, valamint az Európai Unióban képviselt érdekeik befolyásolják. A ’90-es években a bilaterális szerződéskötési mechanizmus és a vegyes bizottsági rendszer felállítása jellemezte az együttműködési törekvéseket.
     Az előadó kétféle - hagyományos és lokális - együttműködési formát különböztetett meg. Végül a szakmai (pl. külpolitikai szakreferensek alkalmazása), a pénzügyi (pl. regionális fejlesztési tanácsok továbbfejlesztése) és a szervezeti (pl. tükörszervezetek, városok vonzáskörzetének jobb kihasználása) megújulás szükségességére hívta fel a figyelmet.
     A konferencia második felében a regionális, szomszédsági és nemzetpolitikát formáló intézmények vezető személyiségeinek kerekasztalvitájára került sor. A beszélgetésben részt vett Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának elnöke, Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára, Sárdi Péter, az Országgyűlés Külügyi Hivatalának vezetője, Gulyás András nagykövet, a köztársasági elnök külpolitikai tanácsadója és Tabajdi Csaba EP-képviselő.
     A konferencia szervezői vezérfonalként több kérdést is megfogalmaztak, amelyekben a következő kérdésekre vártak választ a meghívottaktól: hogyan értékelik a rendszerváltás óta eltelt húsz év nemzetpolitikájának külügyi aspektusait és a nemzetpolitika kapcsolatát a belpolitikával, az uniós csatlakozás után hogyan változott a kisebbségi kérdés nemzetközi képviselete, illetve hogyan hangolható össze a regionális együttműködés a kisebbségvédelmi intézkedésekkel.
     Németh Zsolt az elmúlt két évtizedet úgy értékelte, hogy a külhoni magyarság és az anyaország viszonyában meglévő lehetőségek kiaknázatlanul maradtak, az elmúlt nyolc évet pedig abszolút mélyrepülésnek minősítette. Olyan lehetőségeket hagytak kihasználatlanul, amelyeket elengedhetetlenül fontosnak vél a határon túli magyarság fennmaradásának szempontjából. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a meglévő nemzetpolitikát nem kell temetni, de a sikeresség érdekében alapvető változtatásokra szorul. Hangsúlyozta, hogy a nemzetpolitikának jobban át kellene hatnia a magyarországi bel- és külpolitikát, valamint a közigazgatást. A széles körű politikai konszenzus, valamint a külső konszenzusépítés megakadályozhatja a határon túli magyar közösségek további szétaprózódását. Világos, reális, és legfőképp ambiciózus célok kijelölésével, illetve a külhoni magyarság szempontjából stratégiai célok megfogalmazásával hatékonyabban léphetnek fel a kisebbségek védelmében. Németh Zsolt hiányolta a megfelelő anyagi és humánerőforrás biztosítottságát, kiemelten a nemzetpolitikai képzést és oktatást.
     A nemzetpolitika és a szomszédságpolitika közötti megfelelő egyensúly, a jó összekapcsolás fontosságát emelte ki. Lényegesnek tartja a kellőképpen differenciált szomszédságpolitikát, amelynek nemcsak gazdasági és politikai szegmensei vannak, hanem számottevő civilkapcsolati lépéseket is magában foglal. Jelentősége a - szomszédsági viszonyok feloldására legalkalmasabb - regionális együttműködésben is meghatározó. Véleménye szerint ez utóbbi erősödésében szerepet játszott a 2006-os gázválság is, amely nyilvánvalóvá tette a térség országainak érdekazonosságát. Felszólalása végén Németh Zsolt kitért a magyar belpolitika Európai Unióval kapcsolatos álláspontjára. Tapasztalatai alapján az EU fontos pont a magyar politikában, s az Unióval kapcsolatban nincs ideológiai különbség, hanem konszenzus uralkodik a releváns pártok között.
     Gémesi Ferenc felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzet-, szomszédság- és regionális politika hármasából egyik elem sem emelhető ki, együttesen kezelendők. Kijelentette, hogy a politika lehetőségeit az határozza meg, hogy a vezető politikusok a rendszeren belül hová helyezik el a nemzetpolitikát. Az elmúlt évtizedekkel kapcsolatban a helyi érdekek és értékek jelentőségének megnövekedését hangsúlyozta, valamint azt, hogy megemelkedett a határ menti együttműködések száma - bennük a nemzeti és etnikai érdekek egyaránt jelen vannak, de egyik sem kiemelt pozícióban. A szakállamtitkár véleménye szerint ma több esély van a térség- és nemzetpolitika összehangolására és megfelelő egyensúlyba hozására, mint korábban bármikor. A régión belüli társulás politikai együttműködésből fokozatosan alakítható át előbb gazdasági, majd társadalmi összefogássá. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jó térségpolitika alapja a jó fejlesztéspolitika.
     A regionális együttműködés két irányát nevezte meg: az Észak-Dél tengely magában foglalja Lengyelországot, Szlovákiát, Magyarországot és kisebb mértékben Szerbiát (de nem feltétlenül tekintendő politikai tartalmú együttműködésnek), míg hosszabb múltra tekint vissza a Magyarország és délkeleti szomszédjai közötti tengely. A válságot követően a Balkán olyan érdemi jövőképet alakított ki, amelyben hosszabb távú célként szerepel az uniós csatlakozás; ehhez köthető lépés az Európához való érdemi közeledés. Magyarország számára az új Balkán mind a gazdasági, mind a regionális együttműködés tekintetében új terepet jelent.
     Gémesi Ferenc meglátása szerint az elmúlt húsz év szervezeti változásokat is hozott. Közülük legfontosabbként az etnikai pártok regionális pártokká alakulását nevezte meg. Ez a Vajdaságban és a Felvidéken a legszembetűnőbb. Az egyeztetési, kooperációs struktúra is komoly átalakuláson ment át, hiszen egycsatornás rendszerből többcsatornássá alakult, amely sokkal hatékonyabb fellépést eredményez.
     Németh Zsolt a többcsatornás rendszert kritikával illette, véleménye szerint „a több néha kevesebb, mint az egy”. Abban ugyanis a releváns politikai erők is részt vettek (beleértve a kormányt is), míg a többcsatornás mechanizmusban ugyanezt a fellépést nem tapasztalta. Hozzászólásában annak a félelmének is hangot adott, hogy a regionális pártokká válás komoly veszélyeket rejt magában: a szomszédos államokban megkezdődött a magyar szavazatokért folyó küzdelem.
Sárdi Péter a külpolitika mozgásterét hadszíntérnek nevezte, ahol a nemzetközi jogi környezet meghódításáért folyik a küzdelem. A harctéren álló vár jelképezi a Kárpát-medencei magyar érdekeket, amelyekért azonban nemcsak a magyarság vívja a csatát, hanem a szomszédos államokból érkező partnerek is, akik célja a soknemzetiségű társadalom fenntartása, a multikulturalizmus. A közös fellépés intézményesítése Szerbiával volt a legsikeresebb. Az együttműködési háló megoldásai közé tartozik a két parlament által meghatározott toleranciaprogram, amelyben mindkét fél vállalta a kisebbségi standard növelését.
     Sárdi Péter hangsúlyozta a „nemzeti immunrendszer erősítését”, amelynek jó táptalaja az összpárti Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, amelynek céljai között szerepel a kisebbségi helyzetben lévő magyarság státuszának javítása, az infrastruktúra fejlesztése és a gazdasági együttműködés. Az előadó külön felhívta a figyelmet arra, hogy a kisebbségvédelemben meg kell találni a helyes egyensúlyt az értelem és az érzelem között, mert sem a túlzott nacionalizmus, sem az Uniótól várt teljes körű segítségnyújtás nem oldja meg véglegesen a problémákat. Sajnálatosnak tartja, hogy jelenleg az Unió nem rendelkezik olyan jogi alapokkal, amelyek biztosíthatnák a kisebbségek védelmét, illetve a meglévő konvenciók betartásához sem az Európa Tanács, sem az EBESZ mechanizmusai nem elegendőek. Jelentős előrelépés volt az elmúlt években a Kisebbségvédelmi Hivatal felállítása, amelynek akciói révén bizonyítható, hogy az EU sem hanyagolja el a nemzeti kisebbségeket érintő kérdéseket, problémákat.
     Gulyás András a nemzetpolitikával és szomszédságpolitikával kapcsolatban a köztársasági elnök szerepét emelte ki. Az alkotmány szövege szerint a köztársasági elnök „kifejezi a nemzet egységét”. Sólyom László a nemzet fogalmának tisztázását tűzte ki egyik céljául, ezen belül pedig különösképp a kulturális nemzet fogalmának elfogadtatását. Minden olyan embert, aki a magyar identitást magáénak vallja, a magyar nemzet részének kell tekinteni, de ettől függetlenül saját országának lojális állampolgáraként kell elfogadni és kezelni. Az államfő programjában havonta szerepel olyan esemény, amely a szomszédos országokkal és a külhoni magyarokkal kapcsolatos.
     A nemzetpolitika fogalma Tabajdi Csaba felszólalásában teljesen más értelmet nyert. Véleménye szerint az csak részben tekinthető a Magyar Országgyűlés által megfogalmazott programnak, alakítása nagyobb részben a határon túli magyarság cselekedeteitől függ. (Szerinte e lépések talán fontosabbak is a magyar kormány által előírt céloknál.) A rendszerváltás gyökeres változást hozott a politika és a társadalom életében, de számos alapvető, megoldatlan problémával kell szembenézni napjainkban is, amelyek közé tartozik a kisebbségben élő magyarság helyzete és védelme.
     A képviselő az alkotmányos és törvényes garanciák hiányában látja a kisebbségi magyarság érdekében tett lépések eddigi eredménytelenségének okát. A rendszerváltás utáni kormányzatoknak - vonatkozik ez mind a balliberális, mind a jobboldali irányításra - nem voltak alkalmas eszközei a probléma megoldására: a liberális, majd a balliberális kormány alul-, míg a jobboldali vezetés túlságosan felértékelte a határon túli magyarság helyzetét. Az eltérő felfogás is azt tükrözi, hogy „Magyarországon a nemzeti együttműködés minimuma sem lelhető fel, márpedig amíg ezen a logikán nem változtatnak a vezető politikai erők, nem lesz magyar kisebbségvédelem.”
     Európában nem csupán Magyarország számára jelent gondot a kisebbségi kérdés megoldatlansága. Mindenütt (az Európai Unióban is) „apály uralkodik a kisebbségvédelemben”, csak kezdetleges és közvetett jogalapokat fektettek le (pl. a diszkrimináció tilalmát). Az EU szabályozása három kisebbségi csoportot különít el: az őshonos kisebbséget, a romákat, valamint a migránsokat, akiknek ügye az európai országok többségét egyre inkább érinti, ugyanakkor sajnálatos módon sem az Unión belül, sem az egyes országok belpolitikai szabályozásában nem foglalkoznak velük, és jogaik megállapítására sem került még sor. Tabajdi Csaba arra hívta fel a figyelmet, hogy ügyükben Magyarországnak kezdeményezőként kellene fellépnie - már érintettsége (pl. az egyre tekintélyesebb számú magyarországi kínai közösség) miatt is.
     Végezetül Tabajdi Csaba említést tett az Alapjogi Ügynökség tevékenységéről; külön kiemelte Gál Kinga sikeres munkáját, valamint utalt a Kisebbségi Munkacsoportjának (Intergroup) eredményeire is, amelyből arra engedett következtetni, hogy nem teljesen reménytelen a kisebbségvédelem kérdése az Európai Unión belül.

Budapest, 2009. február 15.                              Összeállította: Felföldi Rita és Zalaföldi Alexandra